Merjünk boldogok lenni, ez a legszebb bátorság.

XIV. Rész

Október 12.

*Zayn szemszöge*

- Minden rendben van haver?

- Mi?! Ja, persze!

- Biztos?

- Nem látod, hogy nincs semmi bajom?!

- Azon kivul, hogy Majával összevesztetek még van valami! Mi az?

- Francba! Túl jól ismersz!

- Hallgatlak!
- Na szóval... Még emlékszel a múltamra, vagyis a régi munkámra, nem?!

- Ja! Mi van vele?

- Az van, hogy találkozóm van a régi főnökkel.

- Ha nem akarsz elmenni, akkor nem mész el. Egyszerű!

- De ez nem igy megy! Valahonnan rájöttek, hogy hol vagyok és van csajom is, vagy ex?! Nem is tudom, hogy még járunk-e Majával... Elég csúnyán összevesztűnk.

- Egy! Mi köze van Majának? Kettő! Rendbe fog jönni a kapcsolatotok! Harom! Muszáj beszélned vele!

-Nagyon remélem, hogy igazad van.... De van egy kis gubanc! Nem is annyira kicsi!

- Mi az?

- Ha nem találkozóm a főnökkel, akkor ellopja az egyik fontos embert mellőlem.... És nagyon félek, hogy Maja lenne az!

- Megoldjuk közösen ezt is, oké?

- Kösz! - pacsizott le velem Áron.

- De ideje lenne beszélned Majával is!

- Arra gondoltam, hogy hagyok neki egy kis időt, hogy átgondolja a kapcsolatunkat. Én addig visszautazom Magyarba, a találkozómra.

- Rendben! És ha van valami, csak szólj!

*Maja szemszöge*

Éppen a konyha felé tartottam, amikor hangok szűrődtek ki Gergő szobályából.

Az utolsó három mondatot csiptem el.

"Arra gondoltam, hogy hagyok neki egy kis időt, hogy átgondolja a kapcsolatunkat. Én addig visszautazom Magyarba, a találkozómra.
Rendben! És ha van valami, csak szólj! "

Milyen találkozó? Miért utazik vissza Magyarba? Miért titkolózik előttem? Miért van ennyi miért -el kezdődő kérdésem, és miért nem tudom rájuk a választ?

Ki kell deritenem, de most már ideje lenne elmenni, nehogy kijöjjenek a szobából és megtudjak, hogy hallgatoztam!

Éppen amikor elléptem az ajtó mellől, a kulcs megfordult a zárban és kinyilt. Úgy tettem, mintha csak most jöttem volna le.

- Szia... sztok!
- Helló! - köszöntek egyszerre
- Gergő beszélhetnénk? - kérdeztem reménykedve
- Van valami gond?
- Ne itt kérlek!

Megfogtam a csuklójától és elindultunk a szombám fele. Megkértem, hogy üljön le, mig becsukom az ajtót.
Kinos csend után megszólaltam:

- A kapcsolatunkról lenne szó. Most akkor mi is van? Még szeretsz?
- Hogy kérdezhetsz ilyet? Én mindenáron ki szeretnek békülni veled, csak attól félek, hogy visszautasitas.
- Honnét veszed ezt? Nézd én nagyon szeretlek és nem akarlak elveszi......

Nem tudtam befejezni a mondatomat, mert Gergő megcsókólt. Annyira vágytam már arra, hogy végre a hajába turhassak, mikor csókolózúnk, hogy érezzem az illatat, hogy velem legyen. Hiányzott az ölelése, hiányzott a szuszogása éjszaka, hianyzott a közelsége, a szeretete, a kusza hajtincsei, egyszóval mindene.

- Annyira hiányoztál!
- Szeretlek! - döntötte homlokát enyémenek.
- Csoportöleléééés - rohantak be a fiúk. Sajnos én voltam középen, majdnem megfulladtam.
- Nem kapok levegőőőtt1!
- Bocsi!
- Haver, mi nagyon sajnáljuk, hogy miattunk összevesztetek.
- Niall nem te vagy a hibás, hanem én1 Csak vicceltetek, rossz napom volt.
- Végre bevallottad, hogy te vagy a hibás! - szólalt meg Liam. Mindenki felröhögött.
- Kösz! - mondta Gergő röhögve.
- Nem ehetnénk már? Éhes vagyok!
- Niall, te mikor nem?
- Na! - nyomta be a kamú durcát.

Gyorsan összedobtunk valami ehető kaját, amit egykettőre meg is ettünk.
Miután emberi formát teremtettem magamnak és el is mosogattam, kimentünk a parta.
Annyira jó, hogy megbeszéltűk a dolgokat Gergővel.

Gergő és én.